2019. december 18., szerda

IX. Iriszház díj - a nyertesek


Az Outsider Art Iriszház díjat immár kilencedik alkalommal osztjuk ki. Nagy öröm számomra minden évben megfogalmazni a pályázat témáját, ami ebben az évben a mese birodalma volt, és mindig nagy izgalommal és kiváncsisággal várom a munkákról a felvételeket.
2019 Benedek Elek Apó éve is, ő tanitott meg minket a mese értékére, gazdag világára, amiben mindenki, nemcsak a gyerekek, szabadon és biztonságban meg- és átélheti korlátlan képzeletének szüleményeit. Elek apónak állitva emléket hirdettük meg ebben az évben tehát a mese világát a pályázat központi témájaként. 38 pályázati munka érkezett 14 alkotótól, akik mind azt vallják, hogy az alkotás, a festés megnyugtató, örömöt lelnek a szinek világában, szeretnek kisérlezetni és amennyire a körülmények is megengedik, rendszeresen alkotnak. Mindegyik munkán látszik a tanárok, a mentorok keze is, ami egyik legnagyobb eredménynek könyvelhető el. A kitöltött jelentkezési űrlapokból végre kihallatszik az érdeklődés, az odafigyelés és az alkotás jelentőségének felismerése az alkotók lelkiállapotának javitásában.


Elsö díjban részesültek Veress Erna és Gallov Katalin.

A beküldött munkákból kiemelném Veress Erna munkáit, absztrakt szinkavalkádjait. Magas szinten bánik a szinkeveréssel, absztrakt de feszültséggel teli formái rögtön megszólitják a nézőt.



Gallov Katalin a Ludas Matyit egy szoborcsoportban örökítette meg, amelyröl sugárzik a játékosság, nyárias hangulat. Ludas Matyi a füben heverészik mig szépen megformált ludai körülötte legelésznek. 

Második díjban Kutasi Károly Levente részesült.

Kutasi Károly Levente képeiben izgalmas mese jelenetet festett meg. Ecsethasználata szuggesztiv, még csendéletében is minden mozgásban van, mintha látnánk hogyan hervad el a virág, vagy hogyan gőzölög az ital. 


Harmadik díjat Ursu Alexandra kapta.
Ursu Alexandra pontosan válaszolva a pályázati felhívásra alkotta meg meseillusztrációit. Mindenki egyböl felismeri Piroskát vagy az Aranyhajú lányt .





2019. dec.3 Hága
Deuten-Makkai Réka