2013. december 9., hétfő

A zsűri levele és a IV. Iriszház-dij nyertesei

Kedves pályázók!
Kedves közönség!


Először is ki szeretnénk kifejezni sajnálatunkat, hogy egyikünk sem lehet jelen az Outsider Art Pályázat – Iriszház Dij 2013-as ünnepségén. Ezt annál is inkább sajnáljuk, mert személyesen is szerettünk volna gratulálni minden egyes pályázónak a rangos munkákért, a munkákból sugárzó derűért és az elmúlt év során mutatott szorgalomért.
Örömmel tölt el, hogy ebben az évben is jelentkeztek új pályázók. Szeretnénk, ha ez a dij kinőné magát annyira, hogy minden egyes romániai értelmi fogytékosokkal dolgozó intézmény a magáénak tekintené és venné a fáradságot, hogy előbb felismerje a tehetséget fiataljai között, majd ösztökélje és felkészitse őket, majd elküldje a pályázati munkákat.
A művészet nem terápia, hanem kifejezőeszköz, a művészi vénával megáldott személyek számára létfontosságú. Romániában egyelőre az Iriszház dij az egyetlen fórum, ahol értelmi fogytékos művészek megméretkezhetnek és a nagyközönség előtt bemutatkozhatnak. Minden művész számára fontos, hogy munkáit megmutathassa és értékelést, választ kapjon, mert csak ez adhat erőt, ihletet és kitartást a további munkához. Mert a dijazásnál értékeljük a kitartó munkát is!
Mielőtt a dijkiosztáshoz érkeznénk, fel szertném hivni úgy a pályázók, mint a közönség figyelmét arra a 15 festményre, amelyet a Budapesti Art Brut galéria kölcsönzött erre az alkalomra. Érdemes összemérni magunkat budapesti kollegáinkkal. Ezek a munkák is mutatják, hogy érdemes galériai műhely körülményeket és porfesszionális vezetőket biztositani tehetséggel megáldott értelmi fogytékos társainknak.
Akkor most áttérünk a dijazásra.
Külön meg szeretnénk emliteni Arusoaie Olgat. Hadd folytassam most románul. Doresc sa mentionez pe artista Arusoaie Olga. Ne face deosebita placere ca participi de fiecare data la concurs cu lucrari noi, de fiecare data si mai frumoase. Apreciem seriozitatea, profesionalitatea care reiese din lucrari. Cu prilejul Concursul de Outsider Art 2013 Premiul Casa Iris iti acordam a mentiune de exceptie.
A hangulat fokozása érdekében a harmadik helyezettnél kezdjük. Az Outsider Art Pályázat 3 diját Cséplő Andrásnak itéljük. Megfogott a tavas képe, amit tökéletes kompozicióba zárt. A világosan csillogó tavat mélyzöld fenyveserdő veszi körbe. Gratulálunk.

Ebben az évben ketten végeztek az első helyen. Az Outsider Art Pályázat 2013 Iriszház diját Szabó Róbert és Zirbo Lucia nyerték el. Szivből gratulálunk mindkettőjüknek!
Értékeltük, hogy évről ővre részt vesznek a versenyen és észrevehető szorgalmuk és fejlődésük. Látszik, hogy szeretnek önerőből, szabadon alkotni, bátran használják a szineket és a teret. Ebből is látszik, hogy a tehetség nem elégséges, csak szükséges. De utána a munka és a kitartás az, ami a művész kezét biztossá teszik és ezáltak az alkotásnak is szabad utat engednek. Éljetek a dijjal, vásároljatok belőle jó anyagokat, szép képeskönyveket. Isten áldja meg további művészi alkotásotokat.


A zsűri nevében szeretettel köszöntelek,

Deuten-Makkai Réka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése