2009. november 13., péntek

A Krónika tudósítása

Aukcióval támogatják a fogyatékos fiatalokat Sepsiszentgyörgyön

A fogyatékkal élő, ám művészi hajlammal megáldott fiatalokon segítene a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi kirendeltsége. Az alapítvány indította be és működteti az Írisz Házat, az egyetlen háromszéki fejlesztő- és munkaterápiás központot, ahol ötven fiatallal foglalkoznak.

Makkai Péter református lelkipásztor, a központ koordinátora a Krónikának elmondta, a házban több tehetséges fiatal alkot, és annak érdekében, hogy segíthessék a kibontakozásukat, művészeti árverést szerveznek. A december 3-ára beütemezett aukciónak kettős célja van: egyrészt ezáltal biztosítanák az anyagi hátteret a már működő műhely fejlesztésére, másrészt ezáltal hívnák fel a képzőművészek figyelmét a fogyatékkal élő, tehetséges fiatalokra.

Az elképzelés szerint a művész felajánl egy alkotást erre az árverésre, és meghatározza a kikiáltási árat, ami őt illeti meg. Azt az összeget, amit ezenfelül kapnak az alkotásért, a projekt kivitelezésére fordítják. Eddig Vetró András kézdivásárhelyi szobrász ajánlott fel egy domborművet, illetve Jakobovits Márta nagyváradi keramikus vállalta, hogy amint a műhelyt felszerelik, néhány napig együtt dolgozik a fogyatékos fiatalokkal. A felajánlásokat az iriszhaz@gmail.com elektronikus postacímre várják, az iriszhaz.blogspot.com blogra pedig folyamatosan felkerülnek a felajánlott munkák, egy rövid ismertető a művészről és a kikiáltási ár. Az információkat cégeknek, közintézményeknek is elküldik, mondta Makkai Péter.

A lelkipásztor arról is beszámolt, hogy az Írisz Házban már működik egy gyertyaöntő műhely, ezt szeretnék továbbfejleszteni, hogy agyagozásra, kerámiakészítésre, rajzolásra, üvegfestésre is alkalmas legyen. Ehhez rajztáblákat, kemencét kell vásárolni, magyarázta Makkai. Mint hangsúlyozta, az aukcióval a művészvilág figyelmét és felelősségvállalását próbálják felkelteni, hogy érdemes foglalkozni a fogyatékkal élő, tehetséges fiatalokkal. Ugyanis nem mindig szerencsés, ha avatatlanok segítik a fogyatékkal élők művészi hajlamát, mondta a lelkipásztor. Makkai Péter szerint azt szeretnék, ha a műhelytitkokat a képzőművészek tanítanák meg a fiataloknak.

Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház idén nyitotta meg kapuit, 330 ezer eurós beruházással, holland és német segítséggel, egyharmad részben a helyi önkormányzat és vállalkozók, valamint az állam támogatásával épülhetett meg. Az Írisz Ház neve a szivárványra utal, arra, hogy a szivárvány színeihez hasonlóan az emberek is sokfélék. A központban azzal a céllal fejlesztik a fiatalokat, hogy később esetleg munkakönyves állást is vállalhassanak, és akinek ez nem sikerül, méltó körülmények között, foglalkozással tölthesse napjait.

Forrás, Biró Blanka, Krónika 2009 nov. 13, www.kronika.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése